Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2010-04-18
 

HELYI TERMÉSZETJÁRÓ TÚRASOROZAT

taksonyi és dunaharaszti természetkedvelők és civil szervezetek összefogásával


Környezetünk értékeinek megóvása az itt élőket élénken foglalkoztatja. Sok kezdeményezést tapasztalunk egyénileg és a civil szervezetek, illetve az intézmények által, de úgy gondoljuk, hogy  békés összefogással, közös élményekkel eredményesebbek  lehetünk természeti és művészeti értékeink megóvásában.

Ismeretterjesztés céljából a dunaharaszti és taksonyi civilek, és természetkedvelők összefogásával egy programsorozat  elindítását kezdeményeztük. Célunk a lakóhelyünkön és környékén még megtalálható természeti értékek bemutatása és védelme által a környezettudatos és egészségtudatos szemlélet terjesztése.
Ismeretterjesztéssel, a  természeti értékek felkutatásával és védelmével, a fellelhető műemlékek és művészeti értékek bemutatásával szeretnénk az itt élők figyelmét felkelteni, és építő gondolatokat ébreszteni. A felnövekvő generáció környezethez való hozzáállását saját példamutatásunkkal kell formálnunk. Rekreációs élményekkel, helyi összefogással a természet szeretete és tisztelete által tudjuk jobbá, szebbé tenni a környezetünket.

Céljaink ismertetésére HTT (Helyi Természetjáró Túrasorozat) előkészítő fórumot hívtunk össze, melyen a meghívottak jelentős számban vettek részt.
Ezúton is köszönjük megtisztelő jelenlétüket, aktív részvételüket, kezdeményező és bíztató hozzászólásaikat. A fórum visszaigazolta, hogy elképzeléseink, aktuálisak, több szervezet elképzelésével összhangban vannak, és valóra válthatóak.

A Helyi Természetjáró Túrasorozat (HTT) eddigi programjai:

  • Április 24. szombat - A Kálvária  és Csatorna menti erdő megismerése. A kápolna történetét  Dr Sárospataki György ismertette. A sétán Dr Sziráki György (az MTA doktora, entomológus) vezetésével az itt található védett növényfajokat tekinthettük meg. Programunk egyben csatlakozott a Dunaharaszti Környezetvédő Egyesület által erre a napra meghírdetett „Város tisztogató” kezdeményezéséhez.
  • Május 29. szombat - A Hókony védett természeti értékeinek bemutatása Dr. Sziráki György szakmai vezetésével.
  • Június 5. szombat - Júniusi Falukerülés. Taksony természeti kincsei, a taksonyi sziget és a Korhány-hegy megismerése, kerékpáros és gyalogos túra.

A Helyi Természetjáró Túrasorozat (HTT) legközelebbi programja:

Szeptember  elején csoportos természetjáró séta Dr. Sziráki György vezetésével a taksonyi Korhány-hegyi erdőben, vörös listás és egyéb védett növények megtekintése. A részletes programot Dunaharaszti és Taksony önkormányzatok weboldalain és plakátokon is közöljük.

HTT program kezdeményezői:

Siposné Ruff Irén (rekreáció irányító, T.I.S Alapítvány)
Mester Andrea Andrea (óvónő, Zöldszív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom)
Winkler László (oktató, Kisdunai Aranyfácán Természetvédő Vadásztársaság titkára)

Rendezvényeink politikától, egyéni érdekektől, vallási hovatartozástól mentesek. Kortól függetlenül mindenkit szeretettel várunk!Szeretettel várjuk a helyi vezetőket, a természetkedvelőket, a civil szervezeteket, és a rekreálódni vágyókat!


Ha programjainkról szeretnél tájékoztatást kapni, illetve ha szívesen részt vennél tevékenységeinkben:

REGISZTRÁLJ!

 
Programok
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Aktuális

FELHÍVÁS - Cross motorosok vigyázzatok a csikófarkra!


 Sikeres kezdet a természeti területek védetté nyilvánításáért
Természetfilm Dunaharaszti természeti értékeiről
Beadvány az önkormányzathoz: a védendő területeket, jellemzőiket és természeti értékeikeinek bemutatása
 
Pontos idő
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!